SODRÁS

  A 2021-es VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé témája a SODRÁS.

„A magyar nyelv fantasztikus gazdagsága, egyszersmind a kifejezések és jelentéskörök bonyolult rendszere és összefüggés-hálózata tárulhat fel előttünk – és a világ, az élet pompázatos sokszínűségét, változatos jelenségeit tükröztető különösségekben, szépségekben és rútságokban mélyedhetünk el – ha egy-egy szó vagy fogalom vizsgálatára, elemzésére vállalkozunk. Példának okáért akkor, ha a sodrás főnevet, illetve a sodor igéből az -ás képzővel alakított fogalmat, valamint szócsaládját, származékait, szóváltozatait vesszük szemügyre.

                A sodrás kettős jelentésű kifejezés: tevékenységformát – technikai eljárást – és természeti jelenséget jelöl egyszerre úgy, hogy mindkettőnek a lényegi eleme az egyesítés, illetve az egyesülés, a valamifajta több összetevőből szervezett, azonos jellemzőkkel felruházottá avatott, új minőségű, harmonikus egységbe foglalt megvalósulás, összekapcsolódás. A sodrás tevékenysége, illetve technika-alkalmazása során az ember – és csakis a tudatos ember – az ujjai között forgatva, a csavarás eljárását alkalmazva az összetevőkből létrehoz valami mást, mint az eredeti elemek vagy azok puszta összessége: az elemi szálakat fonallá, köteggé formálja. Minden bizonnyal a múlt mélységes kútjába kell pillantanunk, ha ennek az eljárásnak a keletkezéstörténetét, és fennmaradásának krónikáját szeretnénk megismerni, amely a sodrással közelebbi vagy távolabbi fokon rokonítható fonás, kötés, pödrés és hímzés megmunkálásmódjainak körét öleli fel.

Az egyik szisztematikus technikai leírás szerint: „A fonás során sodrást adunk a szálakhoz, amit csippentő ujjunk alatt engedünk a kihúzott tincsbe. A sodrást a kézi orsó, vagy rokkánál a szárny pörgése adja, ami a kezünkben találkozik a szálakkal. Két alaptechnika van, melyek között számtalan árnyalat lehetséges. Az egyiknél a csippentő ujjak megtartják a sodratot, a másiknál a sodrat a két kezünk között belefut a szálak forrásába, amit a sodrás alatt hosszúra ki lehet nyújtani, mintha gumiból lenne. Itt dől el, hogy az egyágú sodrat tömör lesz-e vagy légiesen könnyű. Minél több sodrat van a kezünk között, annál lazább lesz a végeredmény, minél rövidebb csippentésnyi szálat húzunk ki, miközben távol tartjuk tőle a sodrást, annál erősebb és tömörebb lesz a fonal (worsted vagy woolen, vagy más néven short draw és long draw technika).” Fontos technikai jellemző, hogy kötél, illetve sodronykötél esetében lehet egyszer sodrott (pászma) és kétszer sodrott változat – az utóbbi esetében lehet kereszt- és hosszsodrású (Z és S kereszt) – a fonat.

                E száraz technikai leírás mellett a sodrás-fogalom és a hozzá kapcsolódó szóváltozat-bokor – elsősorban a természeti jelenségek: a légnemű és folyékony állagú anyagok áramlásának lassú sodrású vagy örvénylő világában – megannyi más, vagy árnyalatnyi elmozdulást tanúsító tartalmat és jelentéskört is hordozhat és kifejezhet, és mindezeken túl sok-sok messze vezérlő asszociációs ív élesztője, kiindulópontja is lehet. A sodrás a hétköznapi életben legelsősorban a vízhez kapcsolódó jelenség – és itt az idősebb nemzedékek emlékezetében azonnal felidéződik a magyar filmművészet fontos alkotása, a Sodrásban című, Gaál István legendás rendezésében megvalósult 1963-as mozi –, és máris ott érezhetjük magunkat a történelem sodrában, amelynek sorsdöntő történései közben az események mindenkit magával sodornak. Tehetetlenül sodródunk az árral, hiába ellenkezünk, magával ragad a sodró lendülettel nekilóduló tömeg (és ezáltal azt vélhetjük, hogy belekerültünk a fősodorba). Megfigyelhetjük, ahogy egy-egy alak kijön a sodrából, míg valaki más semmivel sem törődve, unottan cigarettát sodor, s van olyan férfiember is, aki töprengve sodorint egyet a bajuszán. És felidéződhetnek különleges tárgyak, produktumok is: mint a dróthálókat, drótfonatokat, drótköteleket jelölő sodrony, vagy akár a középkori művészet egy-egy ékkövének fontos díszítőeleme, a sodronyzománc.

Wehner Tibor, művészettörténész, művészeti író

Kép: